Jutalmak átadása

Jutalmak

Kedves Diákok!

Minden évben vannak olyan végzős tanulóink, akik kimagasló tanulmányi, szakmai vagy közösségi munkájukért illetve kiváló sportteljesítményük miatt dicséretet érdemelnek.
A rendkívüli helyzet ellenére is szeretnénk őket megjutalmazni, büszkék vagyunk rájuk, hogy a mi iskolánk tanulói voltak, s a mi iskolánk hírnevét öregbítették.

Az iskola által alapított legmagasabb tanulmányi díjat, a „Móricz” díjat ez évben három tanuló veheti át:

Petrás János 13. SzB osztályos tanuló, aki minden évfolyamon kiváló tanulmányi eredményt ért el, több tantárgyból dicséretet kapott, és példamutató magatartást tanúsított. A munkához, a tanuláshoz való hozzáállása minta értékű mások számára is.

Tóth Cintia 11. B osztályos eladó tanuló, aki a 9. évfolyamon 4,9 átlagot ért el, a 10. és 11. évfolyamon kitűnő tanuló volt. Osztálytársainak sokat segít. A gyakorlati helyen kiemelkedő munkát végzett. Példamutató magatartású és kimagasló szorgalomú. Az SZKTV, Nyíregyházán megrendezett írásbeli elődöntőjén eredményesen részt vett.

Szintén Móricz díjban részesül:
Végh Márk János 11. D osztályos pincér tanuló, aki a 9. évfolyamon - 4, 62 a 10. osztályban - 4,91. a 11. évfolyamon jeles tanulmányi átlagot ért el.  Osztálytársainak sokat segített. Három év alatt nem csak a legjobb akart lenni, hanem tett is érte. .A közösségben pozitív versenyszemléletű munkát vállalt. Az iskolai rendezvényeken is rendszeresen és kiválóan végezte munkáját.

Életük felnőtt részében kívánunk nekik kitartást, szorgalmat és sok-sok szerencsét.

 

Tanulmányi és/vagy közösségi munkájukért a következő tanulók részesülnek könyvjutalomban:

11. A    Gábor Kornél,

            Németh Róbert

11. B    Babita Dzsenifer,

   Mészáros Adrienn

11. C    Fekszi Eszter Anikó,

   Kovács Szilviát                                       

11. D   Székely Tünde, 

  Ármós Edit

11. E   Almási Tibor,

  Ecsedi Sándor

11. G   Matyika István,

  Orosz Ábel József

12. SzA   Balogh Vanessza Nóra,

     Szabó Gábor

13. SzB  Bátyi Bence,

    Gábor Sándor

 

Iskolai rendezvényeken való rendszeres és kiváló munkájukért szintén jutalomban részesülnek:

Szabó Eliza  11. C 

Sebestyén Renáta 11. D, és

Szabó Viktória 11. D. osztályos tanulók.

 

A labdarúgó csapatban végzett munkájukért elismerésben részesülnek a következő diákok:

Gábor Kornél 11. A

Horváth Marcell Alfonz 11. A

Danyi Márk 11. A

Dóka Márk 11. D

Jaró Erik 11. D

Mikes Bence Róbert 11. D

Almási Tibor 11. E

Ecsedi Sándor 11. E

Lakatos Károly 11. E és

Cip János 11. G osztályos tanulók.

 

Kraszna Coop Zrt. nevében Takácsné Bányai Eleonóra igazgató nő a következő tanulókat jutalmazza a 11. B osztályból:

                    Balogh Evelint

                    Horváth Vanda Terézt

                    Jónás Mária Erzsébet

                    Kóczé Elizabet és

                    Zámbó Roxána tanulókat.

 

A Szamos Coop Kft. vezetése jutalmazza szintén a 11. B. osztályból:

                    Babita Dzsenifert

                    Király Istvánt

                    Lukács Szebasztián Attila és

                    Tóth Cintia tanulókat.

 

A Tisza-Trade Kft. nevében Katona László Úr jutalmazza továbbra is a 11. B. osztályból:

                    Balogh Barbara

                    Oláh Franciska és

                    Lakatos Adrienn tanulókat.

 

Földvári László egyéni vállalkozó szintén a kiváló gyakorlati munkájáért jutalmazza a 11. B- osztályból:

                    Mészáros Adrienn tanulót.

 

A FIPKERSZ Kft. vezetése példamutató gyakorlati munkájáért, jutalomban részesíti a 11. A. osztályból:

                    Varju Krisztofer Lajos tanulót.

 

A KRASZNA Vigadó Tulajdonosa Deme László Úr a munkahelyen való helytállásáért, kiváló munkájáért jutalmazza a 11. D. osztályból:

                    Végh Márk Jánost.

 

ELDORÁDÓ Étterem tulajdonosa Nyúzó Lászlóné példamutató gyakorlati munkájukért jutalmazza:

                    Nagy Patrik György és

                    Szabó Sándor 11. D osztályos pincér tanulókat.

 

A FEMÉP kft. ügyvezető igazgatója Kormány Károly Úr jutalomban részesíti:

           Ecsedi Sándor és

                   Jagos Patrik Máté tanulókat.

Az iskolai jutalmakat a bizonyítvány átvételekor, Somlyai Róbert tagintézmény-vezető Úr adja át. A cégek, vállalkozók jutalmai pedig a munkahelyeken kerülnek átadásra.

Címkék: